Jóval azelőtt, hogy a waldorf pedagógiával megismerkedtem volna, a kétezres évek elején láttam egy filmet, amely rendkívül nagy hatást tett rám, és amelyet azóta igen sokszor újra megnéztem. Darren Aronofsky Pi című alkotása végigkísérte a húszas éveimet, és a mai napig is hatással van rám. A filmben egy matematikus kutat a számok birodalmában, és azt keresi, vajon a természetben jelenlévő spirális szerkezetek (amelyek a ciklikusságot mutatják, valamiféle folyamatosan visszatérő mintát) megtalálhatóak-e a tőzsdében (íly módon meg lehet-e előre jósolni a pénzügyi mozgást). Ott hangzik el a címben említett mondat, miszerint ha a spirál az egész életünkben megtalálható, akkor egy hatalmas spirálban élünk. Ez a hasonlat új értelmet nyert, miután jelen lehettem az óvodában, amikor a fiam az adventi spirálon végigment.
Kettős út - egy befelé haladás, és egy kinyílás. Találkozás a szellemi világgal, és találkozás a közösséggel. Sokféle jelentés bontakozik ki ebben a mozzanatban. Vannak pillanatok, amikor el kell távolodnunk a világtól, hogy azután a spirál végeztével újra visszakapjuk a közösséget ( és minket is visszakapjon a közösség), de már magasabb szinten. Az adventi spirál fizikálisan ugyan a földön található, lelki értelemben viszont folyamatosan felfelé halad. Amikor belépünk az ádventi kapun, és amikor azon kijövünk, nem ugyanoda jutunk vissza. Éneklés közben elnéztem a gyermekeket, ahogy kis-ki habitusának, temperamentumának megfelelően haladt. A nagyobbak némelyike szinte futva, hiszen ismerte az utat. De amit láttam rajtuk, az a komolyság volt. A pillanatnak az az intimitása, amely ünnepi fénnyel áradt ki, és boldog voltam, hogy ezt láthattam.
Egy nagy spirálban élünk, folyamatosan találkozva, némelykor ütközve a világgal. Sokan - kívülről - azt gondolják a waldorfról, hogy elzárja a gyermekeket a valódi világtól, burokban neveli fel. Az ünnepek nagy része viszont épp a közösségről szól, hogy milyen módon lehetünk jelen ebben a mai társadalomban. Nem kivonulni akarunk, hanem táptalajjá lenni, és a gyermekeinknek saját életünkön keresztül is megmutatni, hogy hogyan válhatnak részeivé a világunknak. A felnőtt spirálon a párom egy olyan idézetet kapott (vagy ez az idézet találta őt meg?), amely arról szólt, hogy a mai világunk beteg, és ki kell vonulnunk belőle. De folytatásként ott volt a példamutatás, hogy lámpássá kell válnunk a sötétben. Tanárként (is) éreztem ennek az idézetnek a súlyát. Életünk egyik legnagyobb kihívása, hogy a haladás spirális legyen, és felfelé tartson. Az advent, és a közös ünneplés hozzásegített ahhoz, hogy nehogy szem elől tévesszük a valós célt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése