Hogy miért kedvelem Steinert? Vagy inkább Steiner írásait? Elsőre furcsa a felvetés, hiszen aki érdeklődik a waldorf pedagógia iránt előbb vagy utóbb beleszalad Steiner valamely írásába. És sok esetben azon lendülettel néhány oldal után le is teszi. Ha csupán az emberközeli (gyermekközeli) pedagógiát látjuk, és annak mintájára szeretnénk képet kapni írásairól, könnyen csalódhatunk. Steiner ugyanis amellett, hogy zseniális gyakorlati meglátásai voltak filozófus volt, a műveinek jó része pedig híven tükrözi a filozofikus látásmódot és főképp nyelvezetet.
Noha igyekszem beleolvasni magam a steineri életműbe, gondolkodásmódba, még bőven a felszínen úszkálok. Van viszont valami, ami már most megfog a szövegeiben. A szintézisteremtés igénye. A minden-mindennel összefügg egyszerre ijesztő és lenyűgöző gondolata. Talán érdeklődési körömből eredően, illetve valamennyire szakmámból fakadóan a dolgok, gondolatok egymással való összehasonlítása nem idegen tőlem. Fantasztikus látni az a rendszert, amit Steiner felépít, amelyben az étel, a hétköznapi tevékenységek, a különböző embertípusok, a színek mind-mind összefüggnek egymással. A másik, amit nagyon kedvelek, az a nyelvnek egy nagyon érzékeny, költői használata. Talán ebből a költőiségből fakad a logika időnkénti mellőzése, mert tagadhatatlan, hogy a művek gondolatmenete kissé ugráló. Elkezd tárgyalni valamit, másik témába fog, és később visszatér az előbbiekhez - a filozófus logikát időnként a költői logika váltja fel, amely nem az ok-okozatiságra épül, hanem az intuícióra, a belső hangra. Steinert olvasni nehéz, mint egy végigdolgozott nap. Amelynek végén jóleső fáradságot, és örömet érzünk, mert tudjuk, hogy érdemes volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése