Egy másik sétáló 2. - Vincze Erzsébet: Waldorf iskola

"Szokatlan, lejtős mennyezetű osztályterem. Az ablakokon kis bézsszínű vitrázs-függönyök. A szemben lévő falnál hatalmas békebeli natúr-fa szekrény. Valaha talán módos holland polgárok ünneplő ruháit védte a portól. Most füzetek, rajzlapok, kréták, festékek vannak benne. Fonalak, színes kelmék, kis kosárkák. Hátul vízcsap, mosogató medencével. Mellette a rajztábla-tartó szekrényke. Egy nagy kosárban fajátékok, másikban babák, jelezvén, ide azok járnak, akik nemrég még az óvodában játszottak. Az ablak felőli sarokban évszakasztal. Zöld redők között gyökerek, manók, tobozok, gombák. Őszi levelek, sárg háttér előtt. A tologatható asztalokkal és székekkel szemben, a falon, nagy háromrészes tábla, tőle jobbra, kicsit föntebb kép: Madonna a gyermekkel."

Vincze Erzsébet rövid munkája (Waldorf iskola - egy hollandiai látogatás tapasztalatairól) izgalmas, impulzív szöveg. Nem elsősorban tényszerű információkkal operál, hanem előtbe helyeződnek a helyleírások, a jelenségek egyéni megtapasztalásának módjai, és ezen keresztül kíván bevezetést nyújtani a waldorf pedagógiába egy példán kesztül. Az egyedi dolgokon keresztül ragadja meg az általánost, legyen szó akár a diákok reggeli fogadásáról, vagy az írástanulás rejtelmeiről. És hogy miért olvasok nagy kedvvel ilyen munkákat? Mert úgy érzem, hogy wándorutamon nem egyedül kell mennem, hanem folyamatos találkozások keresztezik utamat. És a találkozások által valamiképp közelebb jutok a diákokhoz, a tanításhoz, önmagamhoz. Egyik kedvenc regényem főhőse könyvek között érzi jól magát. Egyre inkább és intenzívebben tapasztalom meg, hogy a holt betűből hogyan lesz élet, dinamizmus, fény. A hollandiai iskola megelevenedik, tiszta arcok bontakoznak ki a sorok közül.

 

Posted with Blogsy

Figyelem, jelenlét, nyitottság

Néhány hete egy intenzív waldorf-kurzuson vettem részt, amelynek témája a gyermekmegfigyelés volt. Két dolog miatt is fontosnak tartottam, hogy részt vegyek: egyfelől tanár vagyok, és sok segítséget reméltem (és kaptam) a gyermekekkel kapcsolatban, másfelől több óvónő volt jelen a kurzuson, és így a fiammal kapcsolatban is érdekes szempontok merültek fel.

Mindig csodáltam és tisztelettel néztem a waldorf-pedagógusokra, hogy olyan rendíthetetlen figyelemmel fordultak a gyermekek felé, a mai napig dolgozom azon, hogy életre hívjam önmagamban ezt a fajta odafordulást, és minél jobban fókuszálok, annál jobban érzem kicsinységemet, és a titok összetettségét. Mert a gyermek egy titok, amelybe akkor nyerünk betekintést, ha Ő megengedi. A kurzus (azon felől, hogy egy kiváló tanár vezette, aki bámulatos módon tartotta kezében a szálakat, és kalauzolt minket végig az úton - illetve elindított rajta. A cím alapján a gyermekmegfigyelést én kissé esetleges dolognak tartottam, és ott derült ki számomra, hogy itt nem csupán egyéni figyelemről, hanem egyfajta közös munkáról, módszerről van sokkal inkább szó.

Most csupán egyetlen dologról szeretnék írni, ami nagyon megfogott a gyermekmegfigyelésben, és az a pozíció. A gyermeké, és a pedagógusé. Két - egymástól teljesen különböző - élet. Odafordulás a Másikhoz. Ez az odafordulás azonban nem azért történik, hogy a gyermek olyan legyen, mint én. A Másikat valóban másikként látni. Nem az a dolgom, hogy saját magamat hozzam létre öbenne. Sokkal inkább, hogy megkeressem, mi a szerepem abban, hogy kiteljesedhessen. A gyermekmegfigyelés fő kérdése: Mit kérdez tőlünk (a tanárok közösségétől) a gyermek? Mit kér? Mit szeretne megtudni önmagáról és a világról? Ha a pedagógusban (illetve a közösségben) megvan a kellő nyitottság, az intuitív figyelem, akkor van esély arra, hogy szülessenek válaszok. Hogy mindenki a maga útján haladhasson, noha időről-időre keresztezik egymást ezek az utak. A pedagógusság két nagy misztériuma a sok közül: engedni kérdezni, és engedni válaszolni. Engedni a saját maga által járt úton és útról kérdezni, hagyva hogy továbbra is azon lépdeljen. És lehetővé tenni, hogy válaszai a sajátjai legyenek, ne önmagunkat várjuk vissza bennük.

Első rész vége.

Őszintén

Benyus néhány napja hozzám fordul:

- Apa, én MINDENKIT szeretek az óvodában...

Kell ennél több?

A ritmusról

A waldorf pedagógiának minden bizonnyal egyik központi eleme az ismétlődés, a ritmus, amely a gyermek életszakaszaiban folyamatosan jelen van. Minden napnak megvan a maga tápláléka, a különféle gabonák megteremtik a rendszerességet az étkezésben. Ugyanez a körkörösség jelenik meg a különféle tevékenységi formákban, a mesékben, a hétköznapokban. A ritmus az, amely megteremti a biztonságot, a kiszámíthatóságot nem csupán a gyermeknek, hanem a felnőttnek is. A családunkban egy új ritmikus forma vette kezdetét, elhatároztuk, hogy amennyire csak lehetséges, magunknak sütjük a mindennapi kenyerünket. Látjuk, tapintjuk a búzát, amelyet a malmunk megőröl, emberi kéz dagasztja napról-napra a tésztát, amelyből a kenyér készül. Első látásra talán fáradság - minden bizonnyal egy olyan plussz dolog, amely további tevékenységgel gazdagítja a mindennapokat. Valójában egy esetben válik nehézkessé - ha kiesünk a ritmusból. Ha elveszik a lendület, és az egész kiszakad az időből. Gyúrni a tésztát a gyerekekkel, együtt készíteni ételt az asztalra felemelő dolog, még akkor is, ha a dupla öltöztetéssel zárul a sütés a lisztes ruhák miatt. Így válik a kenyér igazán adománnyá. Megadatik a készítés lehetősége, a létrehozásé, a folyamaté. És a ritmusé, amely mindennek keretet ad.

Benyus esete az angyalokkal

 Eljött Vízkereszt ünnepe, amikor hagyományosan le szoktuk szedni a karácsonyfát. Mondtuk Benyusnak, hogy sajnos holnap már nem lesz itt a fa, az angyalok éjszaka elviszik. Mire Benyus enyhe aggódással ránk nézett, és azt kérdezte:

- Akkor a szekeret is elviszik, amit karácsonyra hoztak? :)

Reggeli ima

"Nap, te ragyogsz a fejem fölött
Csillagok, ti fényletek
mező és város fölött
Állatok, mozogtok, nyüzsögtök a Földanyán
Növények, ti a Föld és a Nap erejéből éltek
Kövek, ti megszilárdítjátok az állatot és a növényt
És engem, az embert, aki Isten erejével
jár-kel a világban."

Ez Benyusék reggeli imája, ma hallottam tőle először. Nem kicsit szorult össze a szívem...